Őszintén bevallom, félelemmel vegyes vágyakozással eltelve álltam kis hazánk egyik legzúzósabb keresztény együttesének következő produkciója előtt. A félelemnek legalább két oka volt. Egy: a fellépésre a Debrecen Plaza színpadán került sor, és korábbi tapasztalataim szerint itt csak ultra-ultra halkan szabad zenélni, hiszen a tevékenységüket folytató „boltosokat” zavarja a muzsikaszó (vagy az evangélium???) és e véleményüket nem haboznak a biztonsági őrök felé kifejezni, nekik pedig ilyenkor muszáj „intézkedni”.

Kettő: a zenekar LEGO jellege megint csak erősödni ígérkezett – azaz különböző elemekből, emberekből különböző felállások épülnek mostanában - sőt, újabban egyes emberek különböző posztokon jelennek meg. Érthetőbben: a legutóbbi koncerten basszusos szerepben debütáló Gergő most a dobos poszton is bemutatkozni ígérkezett, Tibiék egyéb irányú elkötelezettsége miatt. Harmadik félelemnek ide sorolhatnám még a rendszeres próbák hiányát is.

A koncert előtti próbának ezúttal a Debreceni Szabadkeresztény Gyülekezet adott otthont, ahol némi technikai herce-hurca után végre sikerült is munkához látnunk. Félelem Nr.2. kihúzva – Gergő egészen jól megtanulta a számokat, bár kissé még félénken püfölte a bőröket. Külön jól jött, hogy egy-egy dalt részleteiben is meg kellett néznünk a dobrészek miatt, mert így az idő ködén felrémlett néhány rég elfeledett kiállás és akkord… :)) Gyakorlásunkat rövidre fogván hamarosan átszállítottuk a cuccal együtt magunkat is a Plazaba, ahol rövid „ródolás” és összeszerelés után kiderült hogy bár egyes kábelekből többet is hoztunk, ezt viszont néhány létfontosságú kábel hiányával sikerült ellensúlyozni. Szóval az illetékes uccu vissza a hiányzó részekért, amíg vissza nem ér, nincs énekhang. A várakozás ideje alatt Gyula egy mini koncerttel szórakoztatta az arra téblábolókat, előadásra került többek között a „Kis kece lányom” , majd a „Tavaszi szél vizet áraszt” c. közkedvelt dalok jazzelemekkel tűzdelt folk-funky feldolgozása is. Sajnos a „funkyzást” a kábelek megérkezése miatt fel kellet adnunk, és innentől szigorúan a rockzene tajtékzó vizein eveztünk tovább. Azaz eveztünk volna, de az első egy-két számot meglepően jól tűrő biztonságiak aztán magukra találtak, és halkabbra vetették a muzsikát. Aztán ez a kis rituálé úgy átlag két dalonként ismétlődött, így Guszti végül könnyek között tekerte az erősítő hangerejét valamivel az egyes szint alá. Pedig itt már Gergő sem volt bátortalan, sőt nagy átéléssel döngette a bőröket. A nagyjából szokásos sorrendben felcsendülő dalokat egészen szép számú érdeklődő hallgatta, míg a sokadik intés után Robi úgy döntött, innen már nincs halkabb hangerő, így a zenekart csendre intve egy rövid, ám megindító bizonysággal igyekezett megnyerni Jézus számára a hallgatóság tagjainak szívét. Ezután, a koncert záró blokkja alatt újból felduzzadt a korábban kissé oszlásnak indult tömeg. Különösen lelkesítő volt látni három mindvégig kitartó arab egyetemistát, bár róluk később kiderült, csak a cuccot szerették volna kibérelni. Szóval a ránk kiszabott egy óra elteltével színpadot bontottunk, és néhány gratulációt bezsebelve lassan - miután az elkóborolt Rontó fivérek hollétére fény derült - a távozás mezejére léptünk.

Gergő vonatra rakása után ez együttes még egy közös pizzázással zárta a jól sikerült estét, mely közben emésztésünket Steve Vai videókkal próbáltuk serkenteni. Végül mégis csak a nyálunk csorgott tőlük.